2025. aug. 23.

Ibrahim Traoré Burkina Faso-i elnök ma tagadhatatlanul Afrika politikai életének egyik legmeghatározóbb alakja. A hatalmat 2022 szeptemberében államcsíny útján vette át, leváltva a junta korábbi vezetőjét. A junta maga egyazon év januárjában alakult, amikor a katonatisztekből álló „Hazafias Mozgalom a Védelemért és az Újjáépítésért”¹⁾ puccsot hajtott végre a korábbi komprádor–bürokrata kormány ellen.

A puccs eredeti oka a kormány az országot évek óta sújtó dzsihadista felkelések megállítására való képtelensége volt, azonban hamar antiimperialista színezetet nyert, az iszlamistákat ugyanis jelentékenyen támogatják a nyugati imperialista hatalmak. E tekintetben a puccs egyfajta forradalom volt: a komprádorburzsoáziától átvette a hatalmat — ámbár nem közvetlenül — a nemzetiburzsoázia.

Burkina Fasóban a polgári forradalom elkezdődött, de még korántsem fejeződött be. A forradalom gazdasági és külpolitikai feladatait a Traoré-rezsim nagyrészt teljesítette, a belpolitikai feladatokhoz azonban alig nyúlt — nem is várható, hogy ez változnék. De miért?

A nemzetiburzsoázia, vagyis a burzsoázia antiimperialista frakciója képtelen saját forradalmát következetesen véghezvinni, mert az nem áll érdekükben. A forradalom gazdasági és külpolitikai elemeit — hazai ipar fejlesztése, imperialista beavatkozástól mentes szuverén állam stb. — értékelik, belpolitikai elemeitől — következetes demokrácia, szabadságjogok, stb. — egyenesen rettegnek: rettegnek, mert saját trónfosztásukat látják bennük. Nem hajlandók tehát, csak félkész forradalomra.

A félkész forradalmak azonban halálra vannak ítélve. A demokrácia és a tömegek részvétele nélkül az új rendszert lehetetlen fönntartani; az autokratikus államot az imperialisták könnyen megvásárolják vagy megdöntik, a nemzetiburzsoázia egyébként is erőtlen ellenállását minden bizonnyal könnyedén megtörik, a bomlás jelei pedig már mutatkoznak is. Traoré kormánya lépésenként újra eladja országát, mindössze ezúttal a Kína—Oroszország párosnak, nem pedig a Nyugatnak.

A Burkina Faso-i forradalom válaszponthoz érkezett: el kell indulnia vagy a munkás–paraszt hatalom, vagy a félgyarmatiság felé. Nincs harmadik út.

Traoré nem forradalmár. Nem Blanqui²⁾, hanem Thiers³⁾. Elkezdett egy forradalmat, de nem hajlandó befejezni. Saját polgári nézőpontja miatt képtelen a munkás–paraszt hatalom felé terelni a forradalmat. Egyetlen opció van tehát: megdönteni.

Burkina Fasonak egy erős marxista—leninista kommunista pártra és egy munkás–paraszt népfrontra van szüksége, mely képes megragadni a hatalmat és egy népi demokratikus köztársaságot kialakítani — a munkásosztály vezetésével és a parasztság támogatásával.

E köztársaságnak iparosítania kell az országot, és általában emelnie kell az ország gazdasági és kulturális szintjét — kulturális forradalom útján —, ahogy a kínai és albán népköztársaságok tették.

Ettől bármi kevesebb és Burkina Faso ügye veszett.

— Pesti Ervin