2025. nov. 17.

Napjainkban újra felütötte a fejét a nukleáris fegyverek iránti érdeklődés. Ez nem véletlen: az imperialista nagy- és középhatalmak versengése egyre fokozódik, ez pedig egy olyan fegyverkezési versenyt indított be, amelyben a modern világ összes találmánya – mesterséges intelligencia, drónok, pilóta nélküli eszközök – jelen van. Habár az atombomba nem éppen egy új koncepció, a napjainkban végbement fejlesztések és módosítások, illetve az, hogy tömeges, nagyszabású bevetésükre szerencsére még nem került sor, mégiscsak az újszerűség allűrjével látja el ezt a pusztító fegyverrendszert. Ebben a rövid cikkben ki akarunk térni a nukleáris fegyverkezést érintő bizonyos tévhitekre, a nukleáris fegyverek mellett szóló imperialista propaganda hazug mivoltára, illetve proletárforradalom és a nukleáris fegyverek dilemmájára.

Alapvető félreértés, mikor azt állítják, hogy a nukleáris fegyver „elrettentő” eszköz. Ez az állítás csak kontextustól függően lehet igaz. Az Egyesült Államok – amely a világ vezető imperialista hatalma – szempontjából az atombomba egyértelműen offenzív eszköz, hiszen a hidegháború idején az amerikai külpolitika szerves részét képezte a nukleáris fegyverekkel való fenyegetőzés. Amikor napjainkban az amerikaiak sérelmezik, hogy geopolitikai riválisaik nukleáris robbanófejeket és ballisztikus rakétákat fejlesztenek, akkor valakinek emlékeztetnie kéne őket arra, hogy az amerikai imperializmus volt az, amely kinyitotta Pandora nukleáris szelencéjét a Hirosima és a Nagaszaki elleni brutális és szükségtelen támadással és hogy az amerikai imperializmus volt az, amely az atomfegyverekkel való fenyegetést felhasználva helyezett nyomást kisebb országokra, ezzel értésére adva a világnak, hogy az USA csak olyan országokat fog komolyan venni, amelyek szintén rendelkeznek nukleáris fegyverekkel. A modern, cári időket idéző Oroszország is hasonlóképpen jár el: nukleáris védőpajzsát felhasználva folytat agressziót Ukrajna ellen.

A hidegháború idején az atomfegyvereknek volt egy stabilizáló hatásuk, mivel annyit sikerült belőlük felhalmozni, hogy egy esetleges nukleáris háború a világ és az emberi civilizáció teljes pusztulását vonta volna maga után. Ezt a logikát röviden csak MAD-nak, vagy mututally assured destruction-nak, tehát kölcsönösen biztosított megsemmisülésnek hívták. Általa a világ elkerülte a globális, nyílt katonai konfrontációt. Azonban ez az egyensúly sem volt tartós, hiszen a szovjet fegyverkezés általában csak reagált az amerikaiak egyoldalú nukleáris bővítéseire. Az amerikai fél célja egyszersmind az volt, hogy mindenféle futurisztikus fejlesztésekkel (pl. csillagháborús terv) megszüntessék a MAD állapotát, felborítsák a status quo-t és ezzel térde kényszerítsék a fegyverkezési tempót tartani nem képes Szovjetuniót.

Napjaink nukleáris versengése is ugyanezzel a céllal zajlik: kibillenteni a riválisokat az egyensúlyukból. Tehát az sem igaz, hogy a nukleáris fegyverek felhalmozása paradox módon békét szül. Ez az állítás csak addig állja meg a helyét, amíg nem jön egy új technológia, amely elsajátítása által az egyik fél semmissé tudja tenni a másik fél nukleáris arzenáljának elrettentő hatását (pl. rakétaelhárító rendszerek, vagy pont fordítva, az ezeket a rendszereket hatékonyan kijátszó újabb rakéták).

Összefoglalva tehát a nukleáris fegyver alapvetően nem elrettentő eszköz, hanem az imperialista hatalom végső kiteljesedése a haditechnikai terén. Ahogy a 19-20. században a hadiflotta és a légierő biztosította az imperialista országok számára a globális erőkivetítést, addig napjainkban az atomfegyver teszi ugyanezt. Ezzel együtt azonban az atomfegyver lehet tisztán elrettentő eszköz is, mégpedig a forradalmi proletariátus kezében. Az ilyen fegyverekkel rendelkező szocialista-kommunista országok¹⁾ nem nukleáris agresszióval és fenyegetéssel, hanem valódi elrettentéssel tudják biztosítani saját jövőjüket.

— Vass Zoltán