2025. nov. 18.

Magyarország komplicitása Izraellel és bűneivel hurokként szorul az ország nyaka köré, ahogy a kormány szorosabb, hosszú távú együttműködést és szövetséget kíván kiépíteni.

A magyar—izraeli kapcsolatok vénái mélyen futnak a Magyar gazdaságban. Idén rendezték meg az eddigi legnagyobb volumenű találkozót, a Magyar—Izraeli Üzleti Fórumot, melynek keretei között 62 magyar és 32 izraeli cég gyűlt össze.

„Az együttműködés a két ország között gazdasági szempontból már nemcsak a régi klasszikus területeken működik jól, hanem kiterjedt a teljesen modern gazdasági területekre is: a kutatás-fejlesztési, technológiai együttműködésre, az űrkutatásra vagy éppen a védelmi iparra.” (Szijjártó Péter)

E gazdasági törekvések viszont nemcsak a külpolitika terén fejtik ki hatásukat, de ahogyan azt eddig is láttuk, belpolitikai lecsapódásaik is hatalmasak.

Szintén idén, Orbán Viktor antiszemitizmus elleni biztossá nevezte ki Bóka Jánost, aki egy beszédében tisztán közölte a magyar kormány pozícióját az üggyel kapcsolatban, minthogy teljes egészében hajlandóak beállni Izrael és az általuk folytatott népirtás mögé: “Zéró tolerancia politikát alkalmazunk az antiszemitizmus minden formájával szemben, ideértve az anticionizmusnak vagy Izrael-ellenességnek álcázott antiszemitizmust is.” (Bóka János)

Ezen felül, Hankó Balázs miniszter úr nemrégiben fogadta országunkban Yoav Kisch izraeli oktatásügyi minisztert, akivel a két ország közötti együttműködés megerősítéséről döntöttek a felsőoktatás, a kutatás valamint az innováció területén. Ezenkívül a miniszter kijelentette: „Magyarország nem csupán barátja, de szövetségese is Izraelnek.” Kidolgozták a tervét egy 2026-ban induló megállapodásnak, melynek keretein belül fokozva lesznek az egyetemi és kutatóintézetek közötti kapcsolatok, növelve lesz a két ország közötti hallgatói mobilitás, valamint meggyeztek egy kutatási alap létrehozásán is, mely a mindkét ország számára stratégiai fontosságú területeken fog támogatni kutatási és fejlesztési programokat.

A palesztinpárti tüntetések már hosszú ideje be vannak tiltva, de úgy néz ki a politikai elnyomásból és retorzióból sosemll elég. Nemrégiben pár egyetemi hallgató protestálta egy cionista izraeli professzor, Alexander Yakobson óráját, aki cikkeiben nyíltan védte példának okáért a csipogós támadásokat. A professzor vendégelőadóként érkezett az egyetem meghívására, előadni három részes órasorozatát “Diverzitás és demokrácia az izraeli társadalomban” címen. A tüntetők végül el is érték céljukat, mivel az eseményt lefújták. Az eset hatalmas médiafigyelmet kapott, s több mint egy tucat cikkben, valamint több csatorna híradójában is megjelent. A média a tüntetőket erőszakosnak és antiszemitának is elhordta, a már megszokott forgatókönyv szerint.

Pár nappal rá két miniszter is nyilatkozott az ügyben, visszhangozva a korábbi vádakat, név szerint Bóka János és Hankó Balázs, akik ezek után azonnal felhívták az ELTE-t az ügy kivizsgálására, valamint az elkövetők felelősségre vonására, s még egy önkényes időhatárt is szabtak az egyetem válaszára, mely minden intézményi protokollt figyelmen kívül hagyott.

Mondván, hogy ilyesminek a magyar egyetemeken helye nincsen, követelte a résztvevő diákok eltávolítását a felsőoktatásból, valamint a külföldi diákok kitiltását Magyarországról. Miután tudomására jutott, hogy az egyik tüntető külföldi volt, s a Stipendium Hungaricum ösztöndíj egyik élvezője, ezt nyilatkozta: „Megkértem a Tempus Közalapítványt, hogy valamennyi ösztöndíjszerződésben egyértelműen szerepeljen, hogy aki a magyar nemzet békéjét vagy biztonságát bármilyen módon veszélyezteti, annak az ösztöndíját azonnali hatállyal visszavonjuk.” (Hankó Balázs)

Külön kérvényezte az alapítványtól a diák ösztöndíjának elvételét. Ezen ösztöndíj több mint tizenhatezer külföldi diáknak biztosítja magyarországi tanulmányait, ebbe beleértve lakhatási és bizonyos más költségeiket is; ígyhát elvétele gyakorlatilag egyenlő a korábban említett kitoloncolással.

Bár a külföldi tanulók kontextusában folyt ez le, fontos szem előtt tartani a miniszter első reakcióját s akkor kifejezett intencióit, melyeket ugyanúgy a magyar nemzet békéje és biztonsága megzavarásával okolt, mely szerinte azonnali kirúgással vagy akár kitoloncolással büntetendő.

Félretéve a tényt, hogy a tüntetők egy megkérdőjelezhetetlenül korrekt ügy mellett álltak ki, a civil engedetlenség szempontjából is minimum vitatható lenne az ügy jogi állása. Az említett diák ösztöndíja meg is lett vonva, s végső soron semmi nem hangosabb, mint a teljes körű csend, mely az esetet körülöleli.

Az eset viszont annál fontosabb, hiszen mostantól ez bármely külföldi tanulóval megtörténhet. A „magyar nemzet békéje és biztonsága” olyan általános kategória, amibe nyilvánvalóan bármit bele lehet gyömöszölni. A nyilatkozat fogalmazása pedig tiszta utat nyit ennek általánosítására is, nem mintha ennek hiánya valaha is akadály lett volna. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a magyar egyetemi tanulók túlnyomó része szintén állami ösztöndíjjal tanul, s így is képes csak erre. Tekintve, hogy nemcsak az ösztöndíj megvonását, de a felsőoktatásból való eltávolítást is követelte — a magyar diákokkal kapcsolatban is — első reakciójában a miniszter, csak idő és szükség kérdése, mikor terjesztik ki ezeket a szerződési módosításokat a magyar diákságra.

Láthatjuk hát, hogy a magyar kormány nem csak komplicit kíván maradni Izrael bűneiben, de védelmükben otthon is hajlandó eszkalálni az elnyomást; valamint hogy mily módon szükségesíti, ill. mélyíti e szövetség a belföldi politikai elnyomást és retorziót.

— Hegyi Dominika