2025. aug. 23.
Ibrahim Traoré Burkina Faso-i elnök ma tagadhatatlanul Afrika politikai életének egyik legmeghatározóbb alakja. A hatalmat 2022 szeptemberében államcsíny útján vette át, leváltva a junta korábbi vezetőjét. A junta maga egyazon év januárjában alakult, amikor a katonatisztekből álló „Hazafias Mozgalom a Védelemért és az Újjáépítésért”1) puccsot hajtott végre a korábbi komprádor–bürokrata kormány ellen. A puccs eredeti oka a kormány az országot évek óta sújtó dzsihadista felkelések megállítására való képtelensége volt, azonban hamar antiimperialista színezetet nyert, az iszlamistákat ugyanis jelentékenyen támogatják a nyugati imperialista hatalmak. E tekintetben a puccs egyfajta forradalom volt: a komprádorburzsoáziától átvette a hatalmat – ámbár nem közvetlenül – a nemzetiburzsoázia.
Burkina Fasóban a polgári forradalom elkezdődött, de még korántsem fejeződött be. A forradalom gazdasági és külpolitikai feladatait a Traoré-rezsim nagyrészt teljesítette, a belpolitikai feladatokhoz azonban alig nyúlt – nem is várható, hogy ez változna. De miért?
A nemzetiburzsoázia, vagyis a burzsoázia antiimperialista frakciója képtelen saját forradalmát következetesen véghezvinni, mert az nem áll érdekükben. A forradalom gazdasági és külpolitikai elemeit – hazai ipar fejlesztése, imperialista beavatkozástól mentes szuverén állam stb. – értékelik, de belpolitikai elemeitől – következetes demokrácia, szabadságjogok, stb. – egyenesen rettegnek: rettegnek, mert saját trónfosztásukat látják bennük. Nem hajlandók tehát, csak félkész forradalomra.
A félkész forradalmak azonban halálra vannak ítélve. A demokrácia és a tömegek részvétele nélkül az új rendszert lehetetlen fönntartani; az autokratikus államot az imperialisták könnyen megvásárolják vagy megdöntik, a nemzetiburzsoázia egyébként is erőtlen ellenállását minden bizonnyal könnyedén megtörik, a bomlás jelei pedig már mutatkoznak is. Traoré kormánya lépésenként újra eladja országát, mindössze ezúttal a Kína–Oroszország párosnak, nem pedig a Nyugatnak.
A Burkina Faso-i forradalom válaszponthoz érkezett: el kell indulnia vagy a munkás-paraszt hatalom, vagy a félgyarmatiság felé. Nincs harmadik út.
Traoré nem forradalmár. Nem Blanqui2), hanem Thiers3). Elkezdett egy forradalmat, de nem hajlandó befejezni. Saját polgári nézőpontja miatt képtelen a munkás-paraszt hatalom felé terelni a forradalmat. Egyetlen opció van tehát: megdönteni.
Burkina Fasónak egy erős marxista–leninista kommunista pártra és egy munkás-paraszt népfrontra van szüksége, mely képes megragadni a hatalmat és egy népi demokratikus köztársaságot kialakítani – a munkásosztály vezetésével és a parasztság támogatásával.
E köztársaságnak iparosítania kell az országot, és általában emelnie kell az ország gazdasági és kulturális szintjét – kulturális forradalom útján –, ahogy a kínai és albán népköztársaságok tették.
Ettől bármi kevesebb és Burkina Faso ügye veszett.
— Pesti Ervin